A Klebesberg Intézményfenntartó Központ- Projektfejlesztési igazgatósága támogatott, hogy számos programot iskolai keretek között is megvalósíthassunk.
Többek között a projektek révén sikerült elérni, hogy hivatalosan volt nálunk meditáció iskolai keretek között ( 2015-ben) a Klebesberg Intézményfenntartó Központ támogatásával. Magyarországon Bagdy Emőke kezdeményezése volt, hogy az óratervbe is bekerüljön a meditáció, relaxáció, ám sajnos nem sikerült ezt akkor megvalósítani. Jelenleg főleg délutáni szakkör formájában tartok meditációt gyerekeknek.
A projektek közül hoztam most néhány képet, plakátot.
Selmeczi Csongor – Iyengar jógatanár, minősített vezető jógatanár
A meditáció általában csukott szemmel, mozdulatlan testtel ülés, koncentrált, éber befelé figyelés beavatkozás, reagálás nélküli semleges megfigyelés. A kereső a tudatos megfigyeléssel, elfogadással érzékeli életének tisztulását, átalakulását és akár a megvilágosodását. A meditációs gyakorlásunk legyen rendszeres, ajánlott reggel és este, amikor nyugalom van, ugyanabban az időben leülünk elcsendesedés céljából egy békés helyen. A meditációhoz olyan testtartást válasszunk, amely stabil és kényelmes. Általában valamelyik keresztezett lábú, ülő ászanába, azaz testhelyzetbe helyezkedünk el: a szukhászanába (könnyű ülés), a sziddhászanába (tökéletes ülés), padmászanába (lótuszülés) vagy ezek variációiba. (Swámi Rama, 2013) Ha keresztbe tett lábakkal ülünk, akkor párnát vagy pokrócot is használhatunk, illetve sokan választják azt is, hogy egy egyenes támlájú széken ülnek. Maharishi 4 szerint, amikor az ászana tökéletessé válik, „a test összes tagjának tökéletes működése jön létre, melyek egymással teljes összhangba kerülnek. Ebben az állapotban a test képes arra, hogy tetszőleges hosszúságú ideig egy szilárd helyzetben maradjon.” A meditációs során a légzés legyen nyugodt, egyenletes. A szemhéjat ne erőltessük, s ne szorítsuk össze, csak lazán pihenjen meg csukottan. Próbáljunk befelé figyelni, s az értelmünket lecsendesíteni. Sokféle élményünk lehet meditáció közben, előfordulhat, hogy azt érezzük, lényünk egy „üres edénnyé” válik. Ekkor a belső lényünk végtelen békét, fényt és üdvösséget tud lehívni, hogy belefolyjék ebbe az edénybe, és megtöltse azt. Lehetséges, hogy a lelked végtelen tisztasága belép a szívedbe.
A Szamatha az egyik legalapvetőbb buddhista meditációs módszer a Kagyu és Nyingma Tibeti Buddhista hagyományokban. Koncentrációs meditációs technika, melynek mechanizmusa azon alapszik, hogy a koncentráció mentális nyugalmat eredményez a tudatban. A tudati csapongások lecsendesítésére, a higgadt és stabil tudatállapot kifejlesztésére használjuk, melyre a hétköznapi életünkben is nagy szükségünk van. Khenpo Karten Rinpoche, egy most Kanadában élő tibeti ismerősöm hosszú ideje meditációs gyakorló és tanító, s a meditációs technikák közül a Szamatha meditációt, mestere Sangye Tenzin Rinpoche tanította Khenponak. A technika szerint meditációkor helyezkedjünk el kényelmesen, és koncentráljunk egy külső tárgyra, például egy virágra. Tartsd meg a tudatosságod, s engedd, hogy az éberséged áramoljon a vizuális tudatosságod által. Ebben a meditációban tehát arra használjuk „a szem érzékelési tudatosságát”, hogy fenntartsuk a tudatunk állandó figyelemét a tárgyon. Amikor ezt a meditációt gyakorolod, előfordulhat, hogy a tudatod 5, 10, 15 percig is elidőz, feloldódik a virágban. Kezdetben nagyon sok gondolat bukkanhat fel, ám gyakorlással a tudatban beáll az elcsendesülés. A „csendesség”, tehát azt jelenti itt, hogy az agy nem gondol semmire, tökéletesen nyugodt. Előfordul(hat), mindeközben, hogy a gondolatok felbukkannak, megjelennek, azaz mozgásban vannak. Az „éberség” rendkívül fontos funkció, általa észrevesszük, hogy elkalandoztak a gondolatank, és ez nagyon jó, hogy észrevettük: ekkor ne kövessük, ne menjünk együtt a gondolatokkal, csak engedjük eláramolni a gondolatokat, s térjünk vissza a „csöndbe”.
A különböző meditációs típusok hatásai eltérőek lehetnek. Például az éber figyelmen alapuló stressz csökkentés növeli a bal prefrontális aktivitást. Az együttérzés meditáció hatása pedig különösen sokrétű: csökkenti a személyes szorongást, (ami az amygdala aktivitása csökken) növeli az agy azon területeinek aktivitását, amelyek a célvezérelt viselkedéssel állnak kapcsolatban (a dorsolaterális prefrontális kéreg aktivitása megnőtt) növeli a késztetést, hogy mások szenvedését csökkentsék, erősíti a szociális kapcsolatokat, illetve a boldogság érzetet.(a prefrontális kéreg, az insula (a test reprezentációjának helye), aktivitása megnő. A meditáció segítségével sok szenvedéstől szabadulhat meg az emberiség, gyarapodhat a világban az együttérzés, a szerető kedvesség.
„A meditáció a belső dimenziók felfedezésének hasznos és gyümölcsöző módszere, mely szisztematikusan, minden szinten az élet mélyére hatol.” (Swámi Rama, 2007) A meditáció az elme elcsendesedése, s így a gondolatok mögé kerülés. Átéljünk a lelkünkkel való kapcsolatot, érzékeljük a belső lényünk finomanyagi, árnyalt energetikus rezgéseit. Mivel minden ember lelke más és más, így az út a lelkünkhöz is különböző. A meditációs gyakorlatok közül az, amelyik az egyik embernél működik, a másiknak talán nem nyújt semmit. Egy hegyet is ezer féle módon megmászhatunk, de az utat (gyakran szoktuk ezt ösvényként is említeni) mi magunk választjuk meg. A legnagyobb tanítók épp ezért nem erőltetnek adott meditációs technikát a gyakorlónak, hiszen a gyakorló lelke rá fog rezonálni majd a saját meditációs technikájára, a saját belső bölcsességére, mely egybekapcsolódhat a közös kollektív bölcsességgel. Végső soron elér(het) egy non-duális állapotot, a nirvánát, mely pl. túlhalad minden ítélkezést, minden jó és rossz koncepciót.
A meditációról beszélni olyan mintha egy szelet csokoládétortáról beszélnénk, melyet nem kóstolnánk meg, s nem lenne ezáltal szubjektív tapasztalatunk róla. Ekkor megmarad bennünk például a vágy és a kíváncsiság. Az igazi meditációt nem lehet szavakkal körülhatárolni, leírni. A puszta elmélkedés, filozofálás a végső valóságról nem vezet el a végső valóság megtapasztalásához. mint ahogy például a hintázásról való elmélkedés sem vezet el a hintázás megtapasztalásához. Ugyanakkor jó tudnunk létezik hinta, s azt is, hogy mire szolgál a hinta. Hogyan szálljunk bele a hintába, hogyan lendítsük magunkat, s milyen magasságokat érhetünk el a hintázás során, s egyáltalán milyen hinták léteznek a világon. Az elmélet és a gyakorlat összefügg, egymást támogatják. A tan iránymutató a meditálónak, a gyakorlat pedig ahol az, ahol élmény manifesztálódik. A meditáció tehát a gyakorlatban tapasztalható meg. S kinek milyen tapasztalásai lehetnek? Érdekes módon ez egyedi, mégis vannak általános jellegzetességek is. Erről egy másik posztban szeretnék írni a téma tágassága miatt.
A homokmandala a tibeti buddhista hagyományban színes homokból készített, majd szertartásosan lerombolt mandala. A homokmandala szimbolikusan kifejezi azt a buddhista nézőpontot, hogy a valóságban az anyagi dolgok átmenetinek tekinthetők, semmi sem állandó . A homokmandalákban szereplő ábrák és színek is meghatározott jelentéssel bírnak, amelyet gondos aprólékossággal készítenek el az alaposan felkészített buddhista szerzetesek.A homokmandala gyakran a békét, harmóniát reprezentálja, akár a nézése is megváltoztathatja a gondolkozásunkat a buddha tudat lenyomatát keltve bennünk. A videoban a homokmandala elkészítését, majd lerombolását látjuk:
A mandalák leginkább egy háromdimenziós mennyei palota két dimenziós leképezései, amelyek segítik a meditálót a gyakorlásban. A buddhista kozmológiában a kép minden részének egyedi szimbolikus értelme van. A külső körök jelentik a palota falait, amelyek elválasztják a belső, szent földet a külső káosztól. A körök kívülről befelé a Tűz-hegy ötszínű lángköre, amely a nemtudás elégetésére képes bölcsességet jelképezi. A vékony vadzsrasor (tibeti: rdo rje ra ba) arany gyémántjogarokból áll, amely a megvilágosodást jelenti. Belül húzódik a bölcsességet és tisztaságot kifejező Lótuszszirom-kör (tibeti: pad ’khor). Ez Avalókitésvarát jelképezi. A magasabb tantrikus osztályok mandaláinál szerepelhet még a Nyolc Temető (tib.: dur khrod brgyad) köre is. A palota kettős vadzsrán nyugszik egy parkszerű térben, amelynek díszes kapui a négy égtáj felé néznek. A többi résszel ellentétben a kapukat nem felülnézetből látjuk, hanem oldalnézetből. A palota falát a szellemi tanítás különböző részeit jelképező szimbólumok ékesítik, pl. füzérek, drágakövek, vázák, és győzelmi zászlók. A palota belső kertjében meditáló mesterek azt jelképezik, hogy azok mindig segítik tanítványaik útját. A palota közepén található a mandala ura, konkrét ábrázolásban vagy az őt jelképező valamilyen tulajdonsággal vagy szent szótaggal. A gyakorló célja, hogy eljusson a középpontig és azonosuljon az adott istenséggel.
A kálacsakra mandala például 722 istenséget ábrázol összetett geometriai formák rendszerén belül. Más, kisebb mandalákban, mint például a Vadzsrabhairavaistenségnek szánt mandala, sokkal kevesebb istenség szerepel, ezért kevesebb mértani szerkesztést igényel, de még így is több napig készül. Ahogy minden mandala, a homokmandala is a háromdimenziós környezet kétdimenziós megjelenítése. Két közismert mandala három dimenziósan készült: a jávai Borobudur és akambodzsai Angkorvat.
Of all the traditional Tibetan tantric practices, the art of painting with colored sand is one of the most unique and exquisite. In Tibetan language, this art is called dul-tson-kyil-khor, which literally means “mandala of colored powders.”
Millions of grains of sand are painstakingly laid into place on a flat platform over a period of days or weeks before ultimately being dismantled in order to release and disseminate the deity’s blessings into the world to benefit all sentient beings.
Formed into traditionally prescribed Tibetan iconography that includes geometric shapes and a multitude of historical Buddhist spiritual symbols, the sand-painted mandala is used as a tool for consecrating, or blessing, the earth and its inhabitants, and provides for the practitioner a visual framework for establishing the enlightened mind of the Buddha.
Pronounced mahn-DAH-la, meaning ‘house’ or ‘palace’, the mandala represents a Buddha’s divine place of residence. There are hundreds of mandalas representing each of the different tantric deities, each with its own unique set of details. To the practitioner, the mandala represents the activities and teachings of the particular deity represented in the mandala, and can be described as the residences of the respective deities and their retinues.
Whether made of sand, cloth, or metal, mandalas are used to aid in visualizing these dwellings. Sand mandalas are one of the most magnificent types of mandala construction and are associated with the most profound and elaborate Buddhist ceremonies in Tibet. Every color, dot, and line in the mandala represents an essential part of the deity and Buddhist philosophy. Each component must be placed in exactly the same place every time the mandala is constructed.
Although sand mandalas are made on a flat surface they are, to the devout, a three dimensional palace, representing the mind of the Buddha. The person contemplating the mandala enters into it, as they would a building or an enclosure.
The mandala construction itself is the result of long and disciplined effort, but it is nonetheless a temporary work. When the monks are finished, there is a dissolution ceremony where the deity is released by the dismantling of the mandala. The sand is cast into a body of water to emphasize and highlight the impermanence of all things and the importance of nonattachment. When the sand enters the water, the kindness and compassion of the deity are disseminated into the world to benefit all beings.
Mandalas are immensely complex symbolic structures, with many layers of meaning and beauty. Although very beautiful and aesthetically pleasing, mandalas are meant for religious use, and are not intended as museum works of art. It is only in recent years that the Dalai Lama has permitted mandalas to be made in public, as a means of teaching about Tibetan culture.
The teaching of the mandala is passed through an oral tradition started by Shakyamuni Buddha over 2500 years ago. It has been passed down over the ages and can be traced back through the lineages to the historical Buddha.
In its most basic form, Tibetan Buddhism can be broken down into two schools of study. First, the study of sutras is perfected; these are the teachings of Shakyamuni Buddha. The next phase of study is tantra, which was also taught by the Buddha to advanced practitioners. Tantra is the study of meditation on a deity, or Buddha, and is considered to be the swift path to enlightenment. Traditionally, a student of Buddhism is required to study the sutras before being allowed to study tantra. This still holds true for traditional monastic scholars in the Tibetan Buddhist tradition.
In 1988, His Holiness the 14th Dalai Lama, the spiritual leader of Tibetan Buddhism allowed the first construction of a mandala in the west to be open to the public. This mandala was the Kalachakra Mandala and was constructed in sand by the Namgyal Monks from Dharamsala India at the Natural History Museum in New York City. His Holiness opened up the viewing of the mandala as a cultural offering, and as a means to preserve Tibetan culture. His Holiness felt that it would be a benefit to the world, as it would enhance the lives of all living beings near the construction site.
A mandala is thought to bring peace and harmony to the area where it is being constructed. Simply viewing a mandala is believed by Buddhists to be enough to change one’s mind stream by creating a strong imprint of the beauty of perfection of the Buddha’s mind, as is represented in the mandala itself. As a result of this imprint, one may be able to find greater compassion, awareness, and a better sense of well-being.
His Holiness also wished to open this practice to the west as there was much confusion and misunderstanding concerning the purpose of the mandala. Since the construction of the first mandala in the west, many mandalas have been created all over the world. Many people are said to feel strong emotions upon viewing a mandala, regardless of the culture or part of the world they are from.
