A legtöbb ember nem azért veszti el örökre az álmait, mert képtelen lenne megvalósítani őket, hanem azért, mert elhiszi, hogy képtelen rá. Ebben pedig a legnagyobb szerepe a környezetünknek van. Erről szól az a történet, amivel nemrég találkoztam.
*****
Egyszer egy gazda elindult megkeresni az egyik borjút, aki nem tért vissza este a nyájjal. Lement a völgybe, kereste a folyónál, a nádasban, a sziklák között, de sehol sem találta. Kegyetlen vihar tombolt aznap este, ezért benézett egy nagyobb szikla mögé is, hátha oda bújt a megrettent borjú. Őt nem találta ott ugyan, azonban váratlan látvány fogadta: egy sasfióka nézett rá félénken. Néhány nappal azelőtt kelhetett ki a tojásból, és a vihar elsodorhatta őt a fészektől.
A gazda megfogta a fiókát és hazavitte, hogy gondját viselje. Hazatérve a gyerekei lelkesen újságolták el neki a hírt, hogy a borjú időközben magától hazatalált. A gazda a csirkeólba tette a sasfiókát, akit onnantól fogva csirkeként neveltek. Megtanulta a csirkék szokásait, és bár ahogy növekedett, egyre inkább különbözött tőlük, mégis mindenki csirkekének tekintette őt.
Egy napon a gazda egyik régi barátja tért be hozzájuk látogatóba. Ahogy meglátta a sast a csirkék között, egyből megjegyezte: „Mit keres ő ott? Hiszen nem is csirke, hanem sas!”
A gazda mosolyogva ezt felelte: „Dehogynem, ez egy csirke. Nézd csak, úgy járkál, mint egy csirke, úgy gondolkodik, mint egy csirke, úgy eszik, mint egy csirke. Hidd el, ez egy csirke.”
De a barátját nem tudta meggyőzni. „Majd én megmutatom neked, hogy nem csirke, hanem sas.” – mondta a gazdának. Azzal megfogta a sast, a feje fölé emelte, majd így szólt: „Te nem csirke vagy, hanem sas. Nem a földhöz tartozol, hanem az éghez. Repülj, sas!”
A sas ekkor kitárta a szárnyait, körbenézett, látta az ólban kapirgáló csirkéket, majd leugrott a földre és csatlakozott hozzájuk.
„Látod, mondtam, hogy csirke!” – vágta oda barátjának a gazda nevetve.
Másnap kora hajnalban a gazda a kutyák ugatására lett figyelmes. A kapuban ismét a barátja állt. „Adj nekem még egy esélyt a madárral.” – kérte.
„Tudod, mennyi az idő? Még a Nap sem kelt fel.” – bosszankodott a gazda.
„Gyere velem.” – erősködött a barátja. „Hozd a madarat is.”
A gazda kelletlenül kivette a sast a csirkeólból, majd elindultak, beleolvadva a sötét éjszakába.
„Hová megyünk?” – kérdezte a gazda álmosan.
„Oda, ahol a madarat találtad.”
„És miért ilyen nevetségesen korai időpontban, az éjszaka közepén?”
„Azért, hogy a sas láthassa, ahogy a hegy mögül felkel a Nap, és követhesse az ég felé, ahová tartozik.”
Lementek a völgybe, átkeltek a folyón, és elindultak a hegy felé.
„Siessünk, mindjárt felkel a Nap.” – mondta a gazda barátja, azzal szaporázni kezdte a lépteit. Meredek sziklafalak mentén, keskeny és veszélyes utakon vezetett fel az útjuk a hegyre, de a Nap első sugaraival ők is megérkeztek.
„Ez megteszi.” – szólt a gazda barátja a sziklafal pereménél megállva. Szinte a hegy csúcsánál voltak már. Óvatosan egészen a szikla pereméhez vitte a madarat, letette úgy, hogy Kelet felé nézzen, majd beszélni kezdett hozzá.
„Csak csirke nyelven beszél.” – kuncogott a gazda.
A barátja azonban nem foglalkozott vele, és tovább beszélt a sashoz: mesélt neki a Napról, arról, hogy hogyan ad életet a világnak, hogyan uralkodik az égen, hogyan ad fényt nekünk minden egyes nap. „Nézd a Napot, sas! Nézd, ahogy emelkedik, és emelkedj fel vele Te is! Te az éghez tartozol, nem a földhöz.”
Ekkor bukkant elő a Nap a hegy mögül, sugaraival fényárba borítva az egész vidéket. A sas szélesre tárta hatalmas szárnyait, így üdvözölve az égen fenségesen emelkedő Napot, melynek sugarai kellemes meleget adtak tollainak. A gazda csak csendben figyelt.
Barátja ismét a sashoz szólt: „Nem a földhöz tartozol, hanem az éghez. Repülj, sas! Repülj!” Majd visszahúzódott a gazda mellé, és a két férfi némán figyelte a madarat. Minden csendes volt.
A sas felemelte a fejét, szárnyait még jobban kitárta, lábait előre döntötte, ahogy a szikla peremén kapaszkodott. És ekkor anélkül, hogy igazán megmozdult volna, mindenki másnál jobban érezve a felfelé irányuló légáramlatot, előredőlt, és elkezdett egyre magasabbra és magasabbra emelkedni, hogy aztán végleg eltűnjön szem elől a fényes égen. Soha többé nem élt a csirkék között.
[Eredeti mű: Fly, Eagle, Fly (African tale retold by Christopher Gregorowski)]
http://hasznaldfel.hu/author/hasznaldfelwpadmin/page/3
*****
